Fórumozó
Ember férfi
Inas
|
|
|
A Shur'tugal.com -ról pár érdekesebb dolog.
A napokban néztem az első kötet és az Eldest idegen nyelvű kiadásainak borítóját. Íme: az ukrajnai kiadás, a Japán borító. Szerintem az ukrajnai sokkal komolyabb lett, bár a kékes alapkötet borítója azért kicsit gyerekes lett Saphira -val. (aranyosnak mondjuk aranyos) Az Eldest borítóján pedig vártam volna hogy majd kicsit kihangsúlyozzák Eragon "el-elfesedését" (szuper szó ) igaz ekkor a kötetet még nem olvasottak előtt lelőtték volna az egyik fő eseményt az Eldest -ben. A Japán borító eléggé összecsapottnak tűnik. (úgy értem hogy látszólag ez egy 3Ds sárkányfej amit elforgattak különböző nézetekbe és ennyi a borító)
!!SPOILER!!
A legutóbbi és egyben legutolsó Paolini spoiler szerint a harmadik könyvben az egyik szereplő terhes lesz. De vajon ki? Persze lehet hogy nem hagyományos módon válik terhessé az a valaki, hanem varázslat útján. Még a végén lesznek kis sárkányok mint a Shrek -ben Egyébként is logikusak lennének az újabb sárkányok, hiszen eléggé kevesen vannak mint tudjuk. (Talán ekkor látogatja majd meg Eragon és Saphira újra a sárkányok "költő hegyét", ahogyan erre utaltak is a második kötetben.)
Húha Keriwen, rólad totál meg is feledkeztem, remélem ez nem egy örök harag kezdete |
|